"Megújuló energiák"

 

címmel Dr. Nagy József és felesége tartott előadást klubunkban. Az előadás igen érdekes és aktuális témáját nagy érdeklődéssel halgattuk annál is inkább, mert az előadó évek óta nem csak elméletben de a gyakorlatban is foglalkozik a megújuló energiák kiaknázásával. Bükkaranyos melletti tanyájukon szélerőmű, biomassza erőmű, napelem telep működik. A Nagy-Ferenci Kft. a korszerű témák oktatására is berendezkedett. Számtalan terv van még a cégvezető tarsolyában. Ezek megvalósítását pályázatok beadásával próbálják meg felgyorsítani.

Az alábbiakban a legújabb győztes pályázatukról szóló híradást olvashatják:

Megújuló energia az otthonban
Önfenntartó nyugdíjasotthon Bükkaranyoson
RTL Klub Híradó - Révai Hajdu Viktória
2006-02-12 17:48:06
 

Az ország első energiatermelő öregek otthonát hozzák létre Bükkaranyoson. Az európai uniós pályázaton nyertes ötlet lényege az, hogy a hamarosan felépülő idősek otthonát megújuló energiaforrások segítségével üzemeltetik, így az otthon önfenntartó lesz, sőt, az ott megtermelt villamos energia el is adható. Ezzel az egy főre jutó költségek jelentősen csökkennek.

A napkollektor mellett két szélerőmű és egy biomassza-kazán termeli az áramot a tanyán. Ezek a berendezések összehangoltan működnek, tehát a nap közben legalább egy biztos, hogy dolgozik. A vállalkozás európai uniós pályázaton most arra nyert pénzt, hogy egy kizárólag megújuló energiaforrással működő idősotthont és rehabilitációs központot hozzanak létre.

"Ez lesz az első idősek otthona, amely nem energiát fogyaszt, hanem energiát termel. És így, nyilván a működtetési költségek jóval kedvezőbbek lesznek, mint az eddigi szokásos" – mondta Dr. Nagy József, tanyatulajdonos.

Bükkaranyoson azért örülnek a nyertes pályázatnak, mert a falu eddig csak a meglévő idősklub felújítására kaphatott pénzt, új otthon építésére nem. Pedig szükség lenne rá, hiszen itt is egyre több az idős ember.

"Elég sok idős korú él a településen, és ebből a hetven éven felüliek létszáma 102, legújabb felmérések szerint, ebből 30-35 főnek lenne igénye ilyen bentlakásos ellátásra" – mondta Székely Béla, Bükkaranyos polgármestere.

A harminckét fős otthonban az idősek mellett utógondozásra szoruló betegek is helyet kapnak. A ház a falu szélén, egy tó partján épül majd fel.
Ezen a területen nemsokára egy 25 részből álló minibirtok-övezetet  alakítanak ki, az itt letelepülő fiatalok a vállalkozásuk működtetéséhez a nap, a szél és a víz energiáját használják majd.