Diákcserék, cserediákok

A Rotary Nemzetközi Diákcsere Program célja, hogy a világ különböző országaiból érkező fiatalok megismerjék egymást, más országok, földrészek életét, nyelvét és kultúráját.
A kiválasztott és gondosan felkészített 15-17 éves, középiskolai tanulmányaikat még be nem fejezett fiatalok utazhatnak a Rotary Nemzetközi Diákcserében résztvevő országokba egy tanévre, illetve kisebb számban 3 hónapra. 
Kiemelkedő tanulmányi eredményű, átlagosnál jóval érdeklődőbb, idegen nyelvet már jól beszélő, más országok kultúráját elfogadni és megtanulni akaró diákok kaphatnak lehetőséget, hogy cserediákként, országuk "nagyköveteként" képviseljék hazájukat távoli, sokszor teljesen ismeretlen országokban.
Azok, akik kiérdemlik ezt az óriási lehetőséget, hozzájárulnak a népek közötti megértés fokozásához, amiből kiutazó és a fogadó közösség egyaránt profitál.

Fontos ifjúsági program még a Nyári, rövid utas program, a Rotary Short Term Program. Az európai, illetve néhány azon kívüli rotary club nyári kéthetes tábora, amelyre kölcsönösségi alapon hívjuk, és küldjük egymás diákjait.
A világ legnagyobb, kormányokhoz nem kötődő civil szervezete, a mindenütt közmegbecsülésnek örvendő Rotary International felügyeli a programot és segít az esetleges problémák megoldásában.
A Rotary Nemzetközi Diákcsere Program nem nyelviskola, nem is utazási iroda.
Mivel a program célja nem az egyéni előremenetel elősegítése, hanem eltérő, ismeretlen országok megismerése, ezért a célországot minden esetben a helyi Rotary Nemzetközi Diákcsere Iroda határozza meg.


Hosszú utas, 10 hónapos programok
A hosszú utas cserediák programok rendszerint augusztus végén indulnak és a tanév végét követően záródnak június-július hónapban. A kiutazó és beutazó cserediákok is általában ezen időszak alatt 3-3 fogadócsaládnál laknak. Iskoláról a klubok gondoskodnak. A diákok gyakorlatilag ugyanúgy bejárnak iskolába, mint kortársaik. A nyelv mielőbbi elsajátítása érdekében külön magyar órára járnak, amit a klub finanszíroz.
A Magyarországi Rotary általában tengerentúli országokba szervez hosszú utas csereprogramokat, és ennek megfelelően onnan is fogadunk diákokat. A könnyebb beilleszkedést, a kezdeti honvágy leküzdését, a programok szervezésének egy részét a klubtagok közül a klub ifjúsági felelőse és a diák mellé rendelt keresztapa koordinálja. A legnagyobb feladat azonban a fogadószülőkre, testvérekre hárul, hiszen a mindennapokban  - családonként 3 - 3,5 hónapig  - ők pótolják minden szempontból a cserediák családját.

Kiutazó cserediákok

Fogadott cserediákok

2009/2010

Ficzere Kitti Japánban Pedro Brazíliából

2008/2009

Feith Gergő Thaiföldön Tamlyn Jayne de Wet (Tamy) a  Dél-Afrikai Köztársaságból a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium diákja.
Bihari Donát  (Dono) USA-ban Colin Blanda az Egyesült Államokból (Penns Grove, NJ) a Földes Gimnáziumba jár.
Baranyai Panna  Japánban Isis Johnson Kanadából (Courtenay)

2007/2008

Orosz Tamás az Egyesült Államokban volt cserediák. Tangamunyutitum Aditep (Ball) - Thaiföldről, a Bartókba járt.

2006/2007

Filep Csilla az USA-ban volt cserediák. Joao Brazíliából volt nálunk.

2005/2006

Szalai Ákos az USA-ban töltött egy évet. Endrew az Egyesült Államokból.

2004/2005

Filep Anikó, aki az USA-ban töltött egy évet Californiában. Larissa Cabral Braziliából jött és egy évet töltött Miskolcon három fogadócsaládnál. Tanulmányait a Zrinyi Ilona Gimnáziumban végezte. Annyira jól érezte magát nálunk, hogy a tanév végén nem volt kedve hazamenni. Augusztus 14-én mégis felült a repülőgépre.
Fodor Tibor USA-ban volt cserediák, New York államban.   David Mexikóból volt itt, a Fényi Gyula Jezsuita Gimnáziumba járt.

 

Rövid utas, 2 hetes nyári programok

Kiutazó cserediákok

Fogadott cserediákok

2007. július-augusztus

ifj. Papp Kálmán Svájcban töltött 2 hetet. Svéd diák.
    Szlovén diáklány.
    Orosz diáklány.
       
       

2006. július-auguszus

       

2005. július-auguszus

       

 

 

 

 


Larissa a brazil zászlóval a klubban tartott előadása után.